Újabb kárpátaljai katona esett el a háborúban
Mindössze 37 éves volt.
Ungváron az ikonikus Petőfi téren állítanának fel közvécét.
2024. november 25-i dátummal az ungvári városvezetés engedélyezte, hogy nyilvános illemhely legyen a Petőfi téren – tudatta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
A nyilvános illemhely a belvárosban hasznosnak tűnhet, azonban az elhelyezési terv szerint mindössze néhány tíz méterre kerülne Petőfi Sándor, a híres magyar költő szobrától, akiről a teret is elnevezték.
A Kárpáti Igaz Szó hírportál szerint a döntés heves tiltakozást váltott ki a kárpátaljai magyar közösség körében.
Ezt is ajánljuk a témában
Mindössze 37 éves volt.
Az UMDSZ a problémát a következőben látja:
„A Petőfi tér padjaival a nyári hőségben remek kiülési és pihenési lehetőséget biztosít(ott) eddig, azonban a konténer kialakítása után az amúgy is benzingőzös levegőt további ammóniás illatmolekulák gyarapítják majd.”
A közvécé alapozása már elkezdődött. A tiltakozók levelet is küldtek Ungvár polgármesterének.
„Mély aggodalmunkat fejezzük ki az illemhely elhelyezésével kapcsolatban, amely közvetlenül a legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor szobra mellett kerülne kialakításra. Ez a tér nemcsak történelmi jelentőséggel bír, hanem városunk kulturális központja is. Évente különböző kulturális események zajlanak itt, amelyek gazdagítják Ungvár kulturális életét. A szobor és a környező terület rendszeres karbantartása a helyi közösség erőfeszítéseinek köszönhetően történik. Úgy gondoljuk, hogy egy illemhely elhelyezése a szobor közelében nem felel meg ennek a helyszínnek sem kulturális, sem esztétikai értékéhez.”
Nyitókép:Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Facebook-oldala